2020

Milyen távolinak tűnt 2020 2000-ben. Akkor még csak 16 éves voltam. Előttem állt az élet, lehetőségek tengere, fel sem fogtam a jelentőségét.
36 éves vagyok. Anyukámra legélénkebben 36 éves korából emlékszem. Akkor 13 voltam. Nem így képzeltem az életemet. Van egy férjem, de a párkapcsolatot sem így képzeltem, nem gondoltam, hogy valóban ennyi odafigyelést igényel. Se lakásom, se gyerekem, se autóm. Van egy munkahelyem, amit nem szeretek és egy szakmám, amit szívesen otthagynék, ha lenne rá lehetőségem.
Tizenévesen el kellett döntenem mivel fogok foglalkozni. Természetesen érdemi információ nélkül. Úgyhogy választottam valamit, amiben egyáltalán nem tudom hasznosítani az erősségeimet. Mert csak 30 éves koromra realizáltam mik az erősségeim. És azok most parlagon hevernek.
Szeretnék változtatni, váltani, de nem tudom merre induljak. Próbáltam álláskereső portálokon nézelődni, de rövid időn belül teljesen lehangolt az, hogy mennyire nincs lehetőségem semmire.
Úgyhogy most el fogok menni egy fejvadászhoz, hátha...
Új év, új élet.
Az előző év nem volt a kedvencem, de azért történtek jó dolgok.
Rosszak is: megint elvesztettem egy terhességet.
Viszont újra elkezdtem mozogni, ami a legjobb döntés volt. Nem csak fizikailag, lelkileg is nagyon sokat segít. Ráadásul kiléptem a komfortzónámból és a tapasztalat rácáfolt az előítéleteimre az edzőteremmel kapcsolatban.
Az edzést idén is folytatni szeretném.
A franciatanulással bajban vagyok, nem találom a motivációt. Idén le kellene nyelvvizsgázni.
Csatlakoztam egy könyvklubhoz, hátha szerzek új barátokat.
Próbálok teherbe esni és nem rettegni attól, hogy megint nem sikerül.
Nagyjából ennyi. Él bennem a remény, hogy ki lehet hozni valamit ebből az évből.